A Dr. Bata Zrt. Brazil piacának megerősítése célországbeli gyáregység létrahozása által.
A projekt címe: A Dr. Bata Zrt. Brazil piacának megerősítése célországbeli gyáregység létrahozása által.
A szerződött támogatás összege: 900.061.335 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 49,27%
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2024. 07. 31.
Regisztrációs száma: NTP2020-000096
A projekt tartalmának bemutatása:
A projekt Konzorciumvezetője a Dr. Bata Zrt. amely vállalkozást magyar vegyészmérnökök alapították 1987-ben azzal a céllal, hogy új fermentációs folyamatok felhasználásával takarmány-adalékanyagokat gyártson. Az elmúlt 30 év új állategészségügyi kihívásai számos növényi kivonatokon alapuló szabadalmaztatott termék kifejlesztéséhez vezettek
A vállalkozás fejlődésének következő lépcsőfokaként Dél-Amerikában, azon belül is Braziliában, - amely a legnagyobb állattenyésztő ország a kontinensen – tervez saját telephely vásárlásán keresztül feldolgozó és laboratóriumi kapacitásokkal bővülni. A konzorciumi tag újonnan alapított Brazil leányvállalat, melynek 100%-os tulajdonosa a Dr. Bata Zrt és melynek működésért felelős személyei, mind a Konzorciumvezető által jóváhagyott szakemberek és kiválóságok.
A beruházással a végformulázást a helyszínen kívánjuk elvégezni. Csökkenteni tudjuk a termelési költséget azzal, hogy részben helyi alapanyagot használunk fel. Csak piaci igény alapján történik a gyártás, tehát a forgóeszköz finanszírozás igény csökken. Ugyanakkor a termék értékes részének előállítása továbbra is Magyarországon marad. A hatóanyag továbbra is európai, ezen belül döntő mértékben magyar eredetű. A vevő részéről jelentkező igényre rugalmasabban tudunk reagálni, mert a termék hatóanyaga, vagy a helyszínen van.
Brazília központi szerepet játszik a földrész mezőgazdaságában, ezért nagy figyelmet kell rá fordítanunk, hogy termékeinket sikeresen értékesíthessük. Ennek egyik eszköze egy helyi kutató és ellátó bázis létesítése, amely segítene, hogy a termékeinket a helyi igényekre és kihívásokra tudjuk szabni. Az országban szinte minden haszonállat jelentős egyedszámmal rendelkezik, így kiemelkedő méretű csirke, sertés és szarvasmarha telepekkel és integrációkkal is találkozhatunk.
Eddigi tapasztalataink szerint ezekben a gazdaságokban nagyon jó hatásfokkal működnek a termékeink. Az országban jelen lévő többi konkurens vállalathoz képest (Biomin, Kemin, Innovad, Alltech) termékeink sok esetben már most is magasabb hatékonyságot nyújtanak, amit egy helyi kutató és ellátó bázis segítségével tovább tudnánk fejleszteni a helyi sajátosságok figyelembevételével.
Nyitóesemény (2021.március)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021. március 2-án átadta a támogatási oklevelet Bata Gábornak, a Dr. Bata Zrt. tulajdonosának a társaság ócsai telephelyén.
Média megjelenések:
Az ünnepélyes projekt megnyitóra 2021. márciusában került sor Ócsán Szijjártó Péter külügyminiszter jelenlétében, aki személyesen adta át az erről szóló oklevelet, majd 2021.09.08-án került aláírásra a Támogatói Szerződés.
A Brazil leányvállalat helyszínén, Chapecó városában 2022. áprilisában - ünnepélyes keretek között - helyi közméltóságok jelenlétében tartottuk meg a projektavatót. A projekt megnyitónak Chapecó város vezetése részéről pozitív fogadtatása volt.
A magyarországi projektláb munkálatai a projekt indultakor megkezdődtek. Az ócsai telephelyen az XXL rakatképző vonal gyártása 90 %-osan beszerelésre került. Kivitelezők elkezdték az elektromos egységek érzékelők, hálózat kiépítését, beszerelését és történt egy próbaüzem az egyik gyártósoron. Jelenleg a Formázódoboz automatikus fordítását elvégző berendezés, a XXL Rakatképző vonal, Automata töltő, vákuumozó és lezáró berendezés, és a Műanyagzsákos termékek vákuumozását és lezárását végző berendezés is tesztelés fázisban áll. A tesztek eredményének függvényében az éles használatbavétel 2022 szeptemberre várható.
Tervek szerint év végére a magyar beruházás 100%-os készültségi szintre kerül.
2022 tavaszán, a pályázatban megjelölt raktárépülettel rendelkező ingatlan megvásárlása megtörtént Brazíliában.
Felülvizsgálva a megvásárolt ingatlant illetve a helyi jogszabályokat kiderült, hogy a megvásárolt ingatlan nem alkalmas termelő tevékenység folytatására. A régi épületnek olyan magas lett volna a korszerűsítési és később a fenntartási költsége, hogy költséghatékonyabb egy új ingatlant építeni, ami megfelel a hatósági előírásoknak és így megkapjuk a működéshez szükséges termelési engedélyeket.
Pályázat útján kiválasztásra került a legjobb ajánlatot adó építésziroda és az engedélyek beszerzése után elindult az új üzemcsarnok építése.
Párhuzamosan az ingatlan megvásárlásával és az engedélyek megszerzésével, az újonnan beszerzendő termelő berendezések kiválasztása megtörtént, több ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlattevővel aláírásra került a szerződés. Jelenleg a gyártó berendezések és az építkezés folyamatos monitorozása és beépítésének összehangolása zajlik, amelyek 2022-2023 fognak megvalósulni. A gyár működésének tervezett elindítását 2023. márciusára ütemezzük.
A projekttel kapcsolatos management feladatok folyamatosan zajlanak.
Az ócsai telephelyen a Formázódoboz automatikus fordítását elvégző berendezés, a XXL Rakatképző vonal, Automata töltő, vákuumozó és lezáró berendezés, és a Műanyagzsákos termékek vákuumozását és lezárását végző berendezés is beszerelésre került, elindult a gyártás az automatizált csomagoló sorokon.
Az új technológia munkaszervezési szempontból is átalakítást igényel, a korábbi félautomata és kézi csomagolás helyett a dedikált munkatársnak kell irányítania, programoznia a robotokat, így a teljes gyártósort, így kollégáink az elkövetkező hónapokban folyamatosan több képzésen vesznek részt.Az automatizált gyártósor óriási előnye, hogy folyamatos, 24 órás működésre képes, ami jelentősen bővíti gyártókapacitást és a logisztikai csomagok minőségét.
2022. júliusában megkezdődtek a Brazil kivitelezővel az ingatlan kivitelezési munkálatai. Rendszeres videó konferenciák formájában történnek egyeztetések a brazil csapattal a projekt és a munkálatok helyzetét és haladását illetően, tervek szerint havi, online megbeszélések formájában történik az előrehaladás nyomon követése.
A kivitelezési munkákkal párhuzamosan az újonnan beszerzendő termelő berendezések kiválasztása megtörtént, több ajánlat közül a legoptimálisabb, legelőnyösebb, legköltséghatékonyabb, legkedvezőbb ajánlattevővel megtörtént a szerződés aláírása.
Az építész cég és a gyártósor kivitelezője folyamatosan egyeztetnek a gyártó berendezés elhelyezésével kapcsolatban.
2022. szeptemberében Bata Gábor és Bata Zsófia személyesen látogattak el Chapecóba, ahol a kinti csapattal, a kinti kivitelezőkkel tárgyaltak, illetve ellenőrizték a Konzorciumvezető részéről a projekt előrehaladtát. Látogatást tettek az épülő üzemcsarnok helyszínén, ahol a fizikai készültség állapotát ellenőrizték a Konzorciumvezető részéről. Találkoztak az új keverő berendezéseinek tervezőivel, illetve gyártóival és a még hiányzó részletet pontosították és véglegesítették a gyártóberendezések kapcsán.
Több, mint egy éves tárgyalás után véglegesítésre és aláírása került az UDESC (University of Santa Catarina State) egyetem és a Dr. Bata Brazil Ltda közötti megállapodás, amely a pályázat keretén belüli közös munkákat fogja elősegíteni. Elkezdődött a laborral kapcsolatos feladatok tervezése, amely a második mérföldkő egyik kiemelt célja.
2022 decemberében a projektvezető részéről Dr. Bata Árpád vezérigazgató Úr és Váradi Melinda Operatív igazgatóasszony a Brazíliában futó projektek felügyelete, ellenőrzése végett Brazíliába utazott, hogy személyes találkozókon keresztül gyorsítsák fel a folyamatban lévő ügyeket, illetve a jelenlétükkel és elszántságukkal erősítsék a kinti kapcsolatokat.
Fontosnak tartjuk a kinti piac megerősítését, illetve a jövőben kint gyártott termékek piacának az előkészítését, mely folyamatot jelen látogatással indítottunk el. A brazil telephely fejlesztése mellett az ócsai telephelyen is tovább folytatódtak az eszközök tesztüzemei:
Októberben az XXL második rakatképző vonala is tesztüzemmódba került, illetve az utolsó beszerzendő eszköz - Automata töltő, vákuumozó és lezáró berendezést a beszállító (Gerontech)- összeszerelési munkálatai folytatódtak.
Novemberben tovább folytatódtak a rakatképző vonal működés közbeni tesztelései, hogy az esetleges kisebb rendszerhibák és elakadások kiküszöbölésre kerüljenek. Jelenleg az automata címkézőgép folyamatos programozása és beállítása zajlik, mindkét robotkar esetében.
A Gerontech automata töltő, vákuumozását és lezárását végző berendezés összeszerelése folyik, felszerelésre került a kihordó csiga és össze lett kötve a raklapozó berendezéssel. A teljes berendezés összeszerelése, programozása és kalibrálása fog megtörténni a következő időszakban.
2022. decemberétől tovább folytatódtak a brazil csarnok építkezési munkálatai.
Az üzemcsarnok területén megtörtént az iroda kialakítása és elkezdődött a tereprendezés.
A kamionbehajtó kialakítása során a munkálatok közben váratlanul forrásvíz tört a felszínre, amely rövid időre lelassította az építési folyamatokat.
Miután a kamionbehajtó befejezése megtörtént, a brazil üzemcsarnokban kialakítandó keverőberendezések részegységeinek a szállítása is elkezdődött.
2023. márciusában Váradi Melinda operatív igazgató asszony Braziliába utazott a projekt előrehaladását ellenőrizni.
Ezt követően Rákóczi István Dániel külgazdasági attasé tartott helyszíni ellenőrzést a konzorciumi tag Chapecó-i telephelyén.
Braziliában az üzem épületének a használatbavételi engedély megszerzéséhez előzetes bejárást a hatóság képviselője megtette. Kiegészítő munkálatokat és kialakításokat kért. A szükséges pótmunkák elvégzését a kivitelező megkezdte. A pótmunkák elvégzését, maximum kettő hétre vállalta a kivitelező. A pótmunkákat a kivitelező elvégezte, majd ismételt bejárást követően május végén megkapjuk a használatba vételi engedélyt.
A gyártó vonal teszteléséhez a helyi alapanyagok beszerzése megkezdődött. Május első hetétől kezdődően a gyártáshoz szükséges alapanyagok folyamatosan érkeznek be az üzembe. Május második felében hazai szakemberek utaztak ki Chapeco városba és a gyártó vonalat ellenőrzik. A gyártó vonal gyártásra való alkalmasságát tesztekkel ellenőrzik. A Dr Bata Zrt munkatársai előre láthatóan június végén, július elején ellenőrzésre újra kiutaznak, hogy átvegyék, vagy a nem megfelelően elvégzett javításokat újra listába vegyék kivitelező felé.
Miután látható az, hogy a gyártó berendezés működő képes lesz, a konzorcium vezető, együttműködésben a konzorciumi partnerrel megkezdte a Brazil állategészségügyi hatósághoz benyújtandó az üzem engedélyezési dokumentációjának az összeállítását. Maga a dokumentációt, GMP (good manufacture production, jó gyártási gyakorlat) szerint kell összeállítani. Az összeállítandó GMP dokumentáció előzetesen becsült terjedelme, 400-500 oldal lesz, melyet be kell nyújtani a hatósághoz, véleményezésre. Magának a dokumentációnak a várható véleményezéséhez szükséges idő az előzetes tájékozódás alapján 3-4 hónapot vesz igénybe. Pozitív elbíráslás után, a hatóság helyszínen ellenőrzi a dokumentációban leírtak valós tartalmát. Egyezés esetén kiadja az üzem működési engedélyét. A működési engedély, termék gyártási és forgalmazási engedély birtokában indulhat meg a gyártás.
Az engedély kérelem összeállításához az alábbi dokumentumok összeállítását kezdtük meg:
Ahogy korábban jeleztük a Dr Bata Brazil Ltda megkapta a Braziliába történő import engedélyt. Ez az engedély szükséges ahhoz, hogy a Magyarországon gyártott termékek a Dr Bata Brazilia Ltda által importálhatóak legyen. A Brazíliai gyártáshoz szükséges hatóanyagok import engedélye, már megszerzésre került. A Magyarországi import anyagok lesznek alapanyagai a Brazíliai üzemnek, kiegészítve helyi forrásból származó alapanyagokkal.
A labor projekten folyamatosan dolgozunk. Az UDESC egyetem Állattenyésztési karával érvényes együttműködési megállapodásunk van. Az együttműködési megállapodás értelmében egy kutató-fejlesztő laboratóriumnak helyet biztosítanak az egyetem területén. A laboratórium engedélyezési dokumentációját elkészítettük. A dokumentációt az egyetem jóváhagyta, amely értelmében az ő területükre fogjuk építeni a labort és azt a labort, amit mi megálmodtunk. A konkrét építkezés megkezdése bürokratikus akadályokba ütközött, ütközik. A bürokratikus akadályok leküzdése további nem becsülhető időt fog igénybe venni. Ezért olyan megállapodás született az egyetemmel, mindaddig, míg a kutató-fejlesztő laboratórium nem készül el a gyártáshoz, a gyártási engedély megszerzéséhez szükséges minőség ellenőrzési vizsgálatokhoz az egyetem saját laboratóriumában helyet biztosít.
Dr. Bata Árpád vezérigazgató, Váradi Melinda operatív igazgató, Bata Zsófia tudományos igazgató és Antal Gyula üzemvezető Brazíliába utazott a 2024. május 21-én megrendezett üzemátadási ünnepségre Chapecóba. Az eseményen a helyi elöljárók és a magyar külképviselet munkatársai is jelen voltak. Résztvevők:
Chapecó Városháza:
Magyarország Főkonzulátusa:
Santa Catarina Állam Kormányát képviselte:
Santa Catarina állam kiemelt fontosságú fejlesztési központ a Brazil Szövetségen belül, mert törvényileg ösztönzi az állattartókat az egészséges állati eredetű élelmiszerek előállítására. A sikeres fejlesztések eredményeit később Brazília szerte alkalmazzák. Ezekhez a célokhoz a Dr. Bata Zrt. legújabb helyi üzeme teljes mértékben hozzájárul.
A Dr. Bata Brazil LTDA beruházásának következő lépése a helyi egyetemmel együttműködésben egy olyan kutató-fejlesztő laboratórium létrehozása lesz, amely helyi, brazil alapanyagokból fejleszt majd új termékeket. Ez a kollaboráció nagyban támogatja az állam azon céljait, hogy egészséges állati termékekkel lássa el a brazil embereket és exportpiacokat.
A Dr. Bata Brazil ünnepélyes üzemátadó ünnepségén részt vett több brazíliai forgalmazó jelölt, kiemelt partnerként a Vetanco is, mellyel a Dr Bata Zrt. hosszú évek óta jó együttműködést ápol.
Az üzemátadást követően Dr. Bata Árpád három napos körútra indult, amely során 9 potenciális vásárlónak mutatta be az üzemet és a termékeket. A tervezett termékek iránt nagy érdeklődést mutattak a vállalatok, melyek nagyra értékelték, hogy az új beruházás mellett a Dr. Bata a helyi egyetemi oktatást fejlődését is elő kívánja segíteni.
2024. május 22-én Váradi Melinda operatív igazgató és a főkonzul asszony látogatást tettek Chapecó városházán, ahol további magyar cégek és termékeik bemutatása történt. A látogatásról és a Dr. Bata vállalatról vezető cikk jelent meg a helyi napilapban.
Kisfilm az átadó Ünnepségről:
Projekt lezárásának dátuma: 2024. július
A Dr. Bata Zrt. fejlődésének fontos lépcsőfokaként a dél-amerikai kontinens legnagyobb állattenyésztő országában tervezett - saját telephely vásárlásán keresztül - feldolgozó és laboratóriumi kapacitásokkal bővülni.
A beruházással a termék végformulázását a helyszínen kívántuk elvégezni, így a - részben - helyi alapanyag felhasználásával csökkenteni tudtuk a termelési költségeket.
A termék értékes részének előállítása továbbra is Magyarországon maradt. A hatóanyag továbbra is európai, ezen belül döntő mértékben magyar eredetű.
Értékesítési szempontból fontos célpont Brazília, mely központi szerepet játszik a földrész mezőgazdaságában. Eddigi tapasztalatok alapján ezekben a gazdaságokban nagyon jó hatásfokkal működnek a Dr. Bata Zrt termékei. Az országban jelen lévő többi konkurens vállalathoz képest a termékek sok esetben már most is magasabb hatékonyságot nyújtanak, amit egy helyi kutató és ellátó bázis segítségével tovább lehet fejleszteni a helyi sajátosságok figyelembevételével.
A projekt alapvető célja a Dr. Bata Zrt. nemzetközi jelenlétének bővítése, különös tekintettel a brazil piacra, ahol a takarmánykiegészítő termékek iránt jelentős kereslet mutatkozik. A projekt során egy helyi gyáregység kialakítására került sor, amely lehetővé teszi a vállalat számára, hogy a jövőben közvetlenül szolgálja ki a dél-amerikai piacot helyi igényekre és kihívásokra szabott termékekkel. Emellett a magyarországi gyártókapacitás bővítése is szükségessé vált annak érdekében, hogy az exporttevékenység zavartalanul és hatékonyan működhessen.
Az eltelt 3 év intenzív változásokat hozott a világgazdasági szektorban. A pandémia, a háborús helyzet, majd az azt követő energia válság, és inflációs problémák, illetve a helyi szabályozások változása nem várt következményekkel jártak a pályázatban vállalt műszaki tartalmunk megvalósítására. Mindezek ellenére folyamatos újratervezéssel és költség-optimalizálással alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez, szem előtt tartva a pályázati céljainkat és annak megvalósításait.
Az Ócsai telephelyen végrehajtott fejlesztések célja a gyártási volumen növelése és a hatékonyság fokozása volt. Ennek keretében az alábbi főbb beruházások történtek:
Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy a hazai gyártósorok nagy mennyiségű félkész terméket állítsanak elő a brazíliai gyár számára, miközben megtartják a magyarországi késztermék-gyártás kapacitását és minőségét.
A projekt fő célkitűzése Brazíliában valósult meg, ahol a következő főbb elemek kerültek kialakításra:
A megvalósítás során a piaci és jogszabályi környezet jelentős változásai miatt több alkalommal is növeltük és bővítettük a műszaki tartalmat.
Ennek részeként a korábban tervezett épületfelújítás helyett új csarnok épült, a laboratóriumi kapacitás építése helyett egyelőre egyetemi együttműködéssel lett biztosítva, és a gyártósor kapacitását is jelentősen megnövelték.
Ezen módosítások ellenére a projekt összes tervezett műszaki eleme megvalósult, sőt, a kivitelezés magasabb műszaki tartalommal valósult meg, még ha egyes tételek költségáthelyezéssel vagy saját forrásból történtek is meg. A költségek egy részét az infláció miatt nem lehetett elszámolni a pályázati támogatás terhére, de a projekt pénzügyi egyensúlya így is biztosított volt.
A beruházások eredményeként a Dr. Bata Zrt. immár közvetlenül tudja kiszolgálni a brazil piacot, csökkentve a szállítási időt, optimalizálva a költségeket, és javítva a termékek piaci versenyképességét. A magyar oldalon a kapacitásbővítés hozzájárul a munkahelyek megtartásához és a kutatás-fejlesztési tevékenység bővítéséhez.
Az újonnan létrehozott brazil gyártókapacitás, amely lehetővé teszi a helyi igények gyors és hatékony kielégítését, miközben az értékes hatóanyag továbbra is Magyarországról származik. Ez biztosítja, hogy a vállalat nyeresége túlnyomórészt Magyarországon realizálódik.
A Dr. Bata Zrt. sikeresen bővítette nemzetközi jelenlétét egy új, Brazíliában létesített gyáregységgel, amely közvetlenül képes kiszolgálni a dél-amerikai piacot, figyelembe véve a helyi igényeket. A projekt sikeresen lezárult , a brazil gyár teljes kapacitással működik, biztosítva a Dr. Bata Zrt. termékeinek helyi piacra jutását. A pályázatban vállalt fejlesztések megvalósultak, a műszaki tartalom az elvárásoknak megfelelően fejlődött, és a célkitűzések teljesültek. A hazai gyár kulcsszerepet játszik az exportban, így a magyarországi fejlesztések hozzájárultak a termelési hatékonyság növeléséhez, ezáltal a cég nemzetközi piacokon való pozícióját is megerősítette. A vállalat képes a jövőben is önállóan bővíteni piaci jelenlétét Latin-Amerikában.
Összességében, előretekintve, a pályázat eredményeként jelentős export növekedési potenciált látunk a termékeink piacán Brazíliában. A már megépített helyi gyáregységünk termék portfoliójával, kombinálva a Magyarországi termék portfolióinkkal jelentős, akár többszörösége növelhető piac nyílik meg cégünk számára.